Piros Zsinór karkötők
Piros Zsinór nyakláncok
A védelmező piros zsinórt számtalan kultúrában használják , a kabbala tanításokban, Indiában a hindu hitvilágban, a buddhizmusban, Kínában sőt még a kereszténységben is. Noha a neki tulajdonított tulajdonságok eltérőek , alapjaiban mindenhol a védelem és jószerencse eszközeként tekintenek rá. Mivel ez a hagyomány sok kultúrából ered az utóbbi években divattá vált és nem csupán azok hordják akik bizonyos vallások követői. A nyugati világban egyértelműen a héber kabbala tanitásai alapján terjedt el. Számos prominens személyiség vette át a piros zsinór viselését Madonnától , Leonardo di Caprio-ig. Az érdekesség az benne hogy később Caprio egy interjúban elmondta a karkötőjét egy adományozási ünnepség után Thaiföldön kapta az ottani szerzetesektől , hogy szerencsét hozzon, tehát az ő karkötője buddhista hagyományokból származik.
A piros zsinór-t többnyire a csuklón viselik általában a bal oldalon, de ez is változik kultúránkként. Sok helyen nem csak csuklón hanem a nyak körül láncként viselik , a nagyobb védelemért ! Maga a piros szín sem csak piros különösen a hindu és buddhista irányzatokban több más szín is előfordul , sőt egyes helyeken az 5 színű zsinórt tartják a legerősebbnek.
A Garuda piros zsinór kollekciójában ezekből a hagyományokból merítettem, hogy egy minőségi igazán kézi munkával készült védelmező és szerencsehozó piros zsinór kollekciót készítsek melyben ötvöződik a prána energiával feltöltött kristályok ereje a piros zsinór legendás védelmező tulajdonságaival. Biztosan megtalálod a szívedhez legközelebb álló darabot, de egyedi kérésekkel is fordulhatsz hozzám. A piros zsinór karkötőket bátran kombinálhatod egyéb termékeimmel.
A hagyományokról a lábjegyzetben olvashatsz kicsit bővebben.
A piros zsinór története röviden
HINDUIZMUS
A hinduizmusban piros (néha sárga vagy fehér ill. fekete) fonalat a bal csuklón házas nők, a jobb oldalon férfiak és nőtlen nők viselnek. Nem csupán a csuklójukra kötik, hanem nyaklánc gyanánt is viselik. A vörös húrt szentnek tekintik, és sok vallási ünnepségen és hagyománynál használják. Az emberek összetartozásának érzését jelenti , a piros zsinórt a szerencse és a védelem jelképeként viselik.
KABBALA
A kabbala a héber vallás misztikus vonala. A zsidó vallás kabbala irányzatában a piros zsínór viselése egyfajta talizmán. Arra szolgál, hogy megvédjen a balszerencsétől, amelyet az ajin hara - ‘gonosz szem’ vagy ‘rontó, ártó tekintet’ – okozhat. Mindig a bal csuklón viselik és néha megkötéskor hét csomót tesznek rá. A szokás állítólag Rachel-hez József édesanyjához kapcsolódik a tiszteletére kialakult rituálé, hogy sírjára hétszer csomózva vörös zsinórt kötöttek hogy a védelem és a szerencse energiájával feltöltődjön. Miután eltávolították a zsinórt karkötő méretűre vágták és a bal csuklón hordták imádkozva a védelemért. A hit szerint a karkötő elhárítja a gonoszt. Mint írtam a nyugati világban egyértelműen a héber kabbala tanitásai alapján terjedt el. Számos prominens személyiség vette át a piros zsinór viselését.
BUDDHIZMUS
A buddhizmus különböző irányzataiban, iskoláiban különböző dolgot jelenthetnek a kézzel csomózott zsinórból készült karkötők. A tibeti buddhizmusban rendszerint védelmet tulajdonítanak neki, pozitív energiát sugárzónak és jó szerencsét hozónak érzik. Folyamatos emlékeztetőül is szolgálnak, hogy ne felejtkezz el a fogadalmaidról, a könyörületesség gyakorlásáról, és különösen a helyes beszéd és helyes cselekedet megtartásáról a mindennapi életben.
Itt használják a legtöbb színt, melyeknek különböző jelentései vannak, de egy dolog közös bennük mindegyik mantrával „átitatva” készül és a védelem és a pozitív energia kisugárzását adja.
KERESZTÉNYSÉG
Két bibliai alak, Zarah és Pharez csuklója köré csavart vörös fonal jelenik meg a Genezis 38.-ban történet szerint, a zsinór a megváltást szimbolizálja, emellett megemlíti a piros zsinórt a szerencsétlenségek elhárítására. Azok a keresztények, akik ezt a hitet vallják, általában a bal csuklón is viselik. A vörös a tűz (Szentlélek) és a vér (Krisztus) és a pünkösd szimbólumaként szolgál. A vörös lett a mártírhalál szentek színe is.
KÍNA , KOREA, JAPÁN
A piros zsinór Kínában a jószerencse egyik legerősebb szimbóluma. Gondoljunk csak a sok sok feng shui tárgyra is különösen zöld Jadéval kiegészítve. Van azonban egy kevésbé ismert legenda is mely elterjedt az ázsiai országokban. Állítólag a sors láthatatlan piros fonala összeköti azokat akik összetartoznak. Ez elsősorban a házasságra partner kapcsolatra vonatkozik. A fenti országokban ezért a piros zsinór viselése társad megtalálását is jelenti és az esküvői szertartások során sok helyen viselnek speciális piros karkötőt.